Románkori templomok

túrasorozat

Hazánk történelmének, kultúr-, építészet- valamint egyháztörténetének is legrégibb tanújelei a román kori templomaink, vagy ezek romjai.

Felkeresésük nem csak kitűnő túraalkalmakat szolgáltat, de ösztönöz történelmünk egy dicső korszakának bővebb megismerésére, hiszen ezek jelentős része még Szent István királyunk korát idézi, de legfiatalabbjai is a tatárjárás korában épültek.

Leróhatjuk tehát tiszteletünket azok előtt, akik nem csak álmodni mertek ezer évre, de alkotni is tudtak.

A túrák emlékeként mindenkinek, aki elküldi nyolc románkori templom felkereséséről az igazolást, annak megküldjük kitűzőinket (15 féle kitűző).

Egy templom egy sorozatban, csak egyszer szerepelhet!

A templom a parókia bélyegzőjével, vagy ahol ilyen nincs, ott a legközelebbi helység bármilyen, a település nevét tartalmazó bélyegzőjével szerepelhet a listán.

Kérjük, hogy valóban csak az ezen korban - legalább részleteiben - épült templomokat szerepeltessék. Annak eldöntésére, hogy a templom vagy annak legalább egy része valóban e korban épült-e, Genthon István: Magyarország művészeti emlékei c. háromkötetes munkáját vesszük alapul, kiegészítve azt az utolsó ötven év kutatásainak eredményével.

Későbbi korok épületeit a "játékszabályaink" szerint nem fogadunk el.

Viszont szerepelhetnek a Kárpát-medencében, jelenlegi határainkon túli románkori templomok is, hiszen ezek is képviselik a kor és a földrajzi egység csodálatos művészetét.

A kész, kitöltött igazolólapot a következő címre kérjük elküldeni:

Hidvégi Józsefné
3580 Tiszaújváros, Bélahalma utca 2. 1/1

A kitűzők ára igazoló laponként 400 Ft/fő alapáron.

Aki azt kívánja, hogy ajánlottan adjuk fel a jól megérdemelt kitűzőt, és természetesen az igazolólapot, szíveskedjen ennek megfelelően az ajánlási díjjal megemelt fenti összeget elküldeni, különben csak "közönséges" levélben tudjuk feladni a küldeményt, s ha netán elveszik a postán, nem tudunk felelősséget vállalni.
Szíves megértésüket köszönjük.

Jó túrázást, szép élményeket kívánnak
a Cserkészek

Igazoló lap letöltése
A túrasorozat facebook oldala

Ajánlja fel adó 1%-át!

18437306-1-05
A XXI. Század Ifjúságáért Alapítvány

Jurászik Zsolt
3599 Sajószöged, IV. Béla út 6.

3580 Tiszaújváros, Tisza utca 30.

Facebook

Magyar Cserkészszövetség

ECSET

Wikipedia