Magyar várak

túrasorozat

Államalapításunk 1000 éves évfordulója tiszteletére azzal kívántuk felhívni a figyelmet a Kárpát-medence lakóinak szorgalmára, építészeti, művészeti tudására, a területet védők hősiességére, hogy munkájuk, fáradozásaik, önfeláldozásuk helyszíneinek meglátogatására, a területen található várak - sajnos általában romok - felkeresésére ösztönözzünk, jelvényszerző túrasorozat kiírásával. Ezekhez a várakhoz soroljuk a többezer éves földvárakat is, már csak azért is, mert sokszor szolgáltak még a legutóbbi századokig is a haza védelmére.

Egy-egy fokozat elnyeréséhez húsz várat vagy romot, földvárat kell felkeresni, és lehetőleg a várban vagy a legközelebbi településen, a helység nevét feltüntető bélyegzővel kérjük igazolni a látogatást.

Ahol olyan bélyegző nincs, amely a helynevet tartalmazza, ott ezt kérjük külön megadni, mivel nagyon sokszor előfordulnak az ország különböző pontjain azonos nevű várak.

Egy várat a teljes túra során csak egyszer lehet beszámítani.

Az egymás után elnyerhető fokozatok:

A kész, kitöltött igazolólapot a következő címre kérjük elküldeni:

Hidvégi Józsefné
3580 Tiszaújváros, Bélahalma utca 2. 1/1

A kitűzők ára igazoló laponként 400 Ft/fő alapáron.

Aki azt kívánja, hogy ajánlottan adjuk fel a jól megérdemelt kitűzőt, és természetesen az igazolólapot, szíveskedjen ennek megfelelően az ajánlási díjjal megemelt fenti összeget elküldeni, különben csak "közönséges" levélben tudjuk feladni a küldeményt, s ha netán elveszik a postán, nem tudunk felelősséget vállalni.
Szíves megértésüket köszönjük.

Jó túrázást, szép élményeket kívánnak
a Cserkészek

Igazoló lap letöltése
A túrasorozat facebook oldala

Ajánlja fel adó 1%-át!

18437306-1-05
A XXI. Század Ifjúságáért Alapítvány

Jurászik Zsolt
3599 Sajószöged, IV. Béla út 6.

3580 Tiszaújváros, Tisza utca 30.

Facebook

Magyar Cserkészszövetség

ECSET

Wikipedia